This is my story...

Mint már írtam most fogok végezni BSc-n. Picit bővebben, a Műegyetem villanykarára járok, harmad éves mérnök informatikus hallgató vagyok vállalati információs rendszerek szakirányon. Az alapképzésből már fél lábbal kint érzem magam és egyre inkább kíváncsi vagyok, hogy mennyit is ér ez a rózsaszín buborék a szürke valóságban.

Gólyatábortól kezdve csepegtetik belénk a felsőévesek, végzett mérnökök, hogy a Műegyetemet nem fogjuk mind elvégezni, sőt a felvettek feléből nemhogy itt, de máshol sem lesz soha mérnök. Így észrevétlenül is kialakul bennünk egyfajta felsőbbrendűségi komplexus. Ezt még megerősítik az első félévek szóró tárgyai is. Hihetetlenül furcsa, ugyanakkor jó érzés is egyben, hogy az akadályokkal teletűzdelt egyetemi élet során sem torpantam meg, sőt a mérhetetlenül sok szívást az évek során az ember megszokja, megtanul együtt élni vele. A BSc végére már tudatosan építjük be a világnézetünkbe is: "Királyok vagyunk!". Az elmúlt félévek nem szóltak másról, mint arról, hogy olyan tárgyakat teljesítettünk, amire a többiek mind azt mondták, hogy lehetetlen.

A tanulmány azonban nem az egyedüli szereplő a Műegyetemisták életében. Ha azt mondom, hogy Schönherz, ma Magyarországon több ezren gondolnak örömteli szívvel a Qpára vagy az ÚjVár Klubra. A közösségi élet fellegvára az otthonom immáron harmadik éve. Nem csak itt lakom, de itt is élek gólyakorom óta. Hamar bekerültem a pezsgő közéletbe, már másodévtől fontos közéleti pozíciókat töltök be. Az itt kialakult barátságok üzleti kapcsolatokká alakulásáról tömérdek mítosz kering. A kollégium majd ötven éves története során az itt végzettek tudatosan építettek fel egy az amerikai egyetemekre jellemző kapcsolathálót. Eddig megszámlálhatatlan történetet hallottam már arról, hogy egy közélő elment egy állásinterjúra és sok esetben a felvételi véget is szakadt abban a pillanatban, mikor a HR-es meglátta rajta a Schönherz-ces nyakkendőt, és az interjú átcsapott egy élménybeszámolóba (sokszor teljesen eltérő generációk között), hogy kinek milyen qpa feladatbeadás jelentette a legnagyobb élvezetet az egyetem alatt.

Hát nem mondom, kíváncsi vagyok rá, hogy ez lesz-e valaha is előny a számomra, mindenesetre egy dolog biztos:
A közélet nem egykönnyen egyeztethető össze a tanulmányokkal, komolyan ki kell tolnia az embernek a komfortzónáját, ha mindkettőt magas színvonalon akarja csinálni. (Nálam ez nem is lehet kérdéses.) Másrészről ha céltudatosan fog bele az ember fia, akkor bizony olyan (vezetői) skill-eket szedhet magára, amelyek valószínűleg később fognak csak kamatozni igazán.